Halloween a Chernelben

Halloween Party a Chernelben 2017 (Varga Péter fényképe)

Valóságos kísértetkastéllyá változott iskolánk, október 27-én, pénteken, a 10. g osztály fantasztikus munkájának köszönhetően.

A gyertyákkal kivilágított folyosókat különböző, jelmezes rémek lepték el, a tökéletesen és legapróbb részletekig kidolgozott díszítés pedig különleges hangulatot kölcsönzött a rendezvénynek. A feladatok is nagyon szellemesek voltak, a horrorfilmzene-felismeréstől kezdve a szabadulószobán át az ijesztgetőszobáig a legkülönbözőbb területeken próbálhatták ki magukat a 6 fős csapatok tagjai. Akik pedig sikeresen túlélték az akadálypályát, azok elnyerték méltó jutalmukat: a kémiateremben berendezett „Mennyországban” ingyen ehettek a szervező osztály által sütött sütikből.

A csapatoknak ezenkívül egy-egy horrortörténetet is kellett írniuk, melyek közül a legjobbat tortával díjazták. A 10. osztály emellett zenéről, és persze a hangulatról is gondoskodott: eredeti és ötletes jelmezeikben olyan átszellemülten táncoltak, hogy nemsokára a többi vendég is csatlakozott hozzájuk.

Az ijesztő arcokat Varga Péter tanár úr meg is örökítette, a direkt erre az alkalomra tervezett képkerettel sokan készíttettek magukról kreatív, vicces vagy éppen ijesztő partyfotókat. Nekem az egész buli nagyon tetszett, remek volt a szervezés. Köszönjük szépen a 10.g munkáját!

 

Csordás Eszter írása