Művészeti élményhetek júniusban

Művészeti élményhetek 2018. júniusban (Sallai Orsolya fotója)

A tanév lezárultával június harmadik és negyedik hetében egy EFOP pályázatnak köszönhetően az iskola 1,2,4. és 6. évfolyamos tanulói egy-egy élményhéten vehettek részt, amely célja volt, hogy élményalapú, nyitott tanulási környezetben, formális és informális tanulási módszerek segítségével hozzájárulni ahhoz, hogy a tanulás közösségi élménnyé váljon a diákok számára. Ezt a célt a négy évfolyamon különböző tematikus alkalmak segítették.

Az első osztályosok élménytábora egy állatmese, A róka és a holló köré épült. A mese és variációinak feldolgozása után (La Fontaine, Romhányi József, Boldizsár Ildikó) a képzőművészet és a zene felhasználásával is körüljártuk a témát: állatokat rajzoltunk, festettünk, mintáztunk, Saint-Saens: Az állatok farsangja című művének zenéjére festettünk. Kirándultunk is, a pákozdi vadaspark lakóit néztük meg. A koronát a pénteki kiállítás jelentette, az aulában rendeztük, magunk és a szülők örömére.

Klauszné Klement Mária

A második évfolyammal a sokszínűségünket, érzéseinket fogalmaztuk meg játékokon, ill. különböző alkotásokon keresztül. A hetet végigkísérte saját lélekmadarunk, melyet mindenki egyéniségének megfelelően készített el már az első napon. Megtanultunk jobban figyelni magunkra és egymásra is. Kimutattuk érzéseinket zenehallgatás közben, drámajátékokkal, festéssel, aszfaltkrétás rajzokkal, tárgyak életrekeltésével, álomfogók készítésével, pozitív gondolatokkal díszített madártollak ajándékozásával. Jól éreztük magunkat együtt, erről árulkodtak a “galériánkban” kiállított alkotásaink is az utolsó napon.

Király Nóra

A 4. osztályos tanulókkal június utolsó hetében mai modern meséket dolgoztunk fel különféle művészeti alkotások készítésével. Használtunk pasztellkrétát, készítettünk jégmadarat viaszkarccal, fonalgrafikával virágot hímeztünk. Heti programunkban egy kirándulás is helyet kapott, túráztunk a Gaja-völgyében. Tartalmas hetet zártunk.

Hegyiné Mihalovics Ilona

A 6. évfolyamon egy tanterem dekorációját tervezhették, készíthették el a gyerekek az iskola alapítványának anyagi támogatásával. A projekt érdekessége volt, hogy ezt az alkotást saját maguknak készítették, hiszen ebben a teremben tanul tovább a következő két évben a két hatodik osztályból és néhány más iskolából érkező 7. G gimnáziumi osztály. A tervezéstől, a kivitelezésen át minden munkafolyamatot a tanulók végeztek, de a fantasztikusan sikerült dekoráció mellet a hét másik sikere, hogy elkezdődött egy a közös alkotáson, együttműködésen alapuló közösségépítés. Remélem, ez az építkezés szeptembertől tovább folytatódik immár a teljes csapat részvételével.

Sallai Orsolya

A rendezvény fotói