OM-azon.: 030081  2484 Agárd, Iskola utca 2.
06 (22) 579-019
chernel.titkarsag@gmail.com   Nyitva: H-P: 7:00 - 18:00

Honismereti verseny

Honismereti verseny

Vírust kapott, de nem kellett újra indítani…

A 2020-21. évi tanévben is rendhagyó módon (Online) került megrendezésre az Itt éltek előttünk középiskolás honismereti verseny döntője. A COVID-19 ugyan ismét kibabrált a szervezőkkel, akik elővigyázatosságból decemberre tették az eseményt május helyett, de a versenyzőkön nem fogott ki a vírus. A háromfordulós verseny előzetesen megoldott feladatai alapján öt csapat került a döntőbe, köztük két cherneles egység is. A versenyzők a hagyományoknak megfelelően, a Fejér megyében tevékenykedő híres személyekkel kapcsolatos tudásukat mérték össze. Ezúttal Exner Győző, dr.Kenessey Gyula, Kulcsár Anita, Mattyasovszky Ilona, Márton Jakab, Pusztai Sándor, Radetzky Dezső, gr. Széchenyi Viktor és Ziskra Aranka élete és munkássága volt a téma.
Kiélezett küzdelem végén a Muskáth Anna, Gecse Zille és Muskáth Emma összetételű cherneles egység első helyezést ért el, megelőzve a Teleki Blanka Gimnázium csapatát. A Simon Kinga, Biró Ákos, Nagy Bertalan alkotta teamnek a negyedik helyezést sikerült megszereznie. A csapatok felkészítő tanára Kardos Gábor volt.