Sportnap
Iskolánk több fronton indított támadást a mozgásszegény életmód ellen. Az Európai sporthét kiváló
lehetőséget teremtett, hogy tanulóink szinte teljes egészét valamilyen módon megmozgassuk.
Az 5. évfolyam a Pákozdi Katonai Elmékparkban vett részt honvédelmi napon, ahol különböző
akadálypályák és lézeres lövöldöző játékok biztosították a jóleső elfáradást. A pákozdi csata emlékét
méltóképpen megünnepeltük, hiszen iskolánk tanulóin kívül még több ezer Fejér vármegyei gyerek
vett részt a változatos eseményen. Nem számítottak a levágott végtagok, a szórakozás felhőtlen volt.
Az Agárdi Parkerdőben nagyszabású köredzés került lebonyolításra, érdekesebbnél érdekesebb
akadálypályákon. Emellett, a közös bemelegítés után 2023 m futás is a program része volt.
Egy szép számú csapat kerékpártúrán vett részt, melynek célja a Velencei-tó megkerülése volt, és
szerencsére ezt is balesetmentesen sikerült teljesíteni.
Véleményem szerint e sportnap elérte célját, és kiváló reklámja lett az egészséges életmód, az
életigenlő felnőtté válás pozitív folyamatának. Ugyanakkor remek szórakozás is volt, mind a
szervezőknek, mind a gyerekeknek, akik a (látszat ellenére) még mindig nagyon szeretnek mozogni,
csak fontos őket emlékeztetni, mert a mobiltelefonok világában, könnyen megfeledkeznek erről.
Remélem a programot jövőre is tudjuk teljesíteni, változatosabbá tenni, bővíteni, mert a mozgásra, a
sportra nagyobb szükség van, mint valaha.